YPIC 2019 beszámoló

YPIC 2019 – 5th Young Welding Professionals International Conference (Fiatal Hegesztő Szakemberek Nemzetközi Konferenciája) 

Az évente megrendezésre kerülő rendezvény célja, hogy összehozza a világ fiatal hegesztőszakembereit a hegesztéstechnikai világ újdonságairól történő eszmecserére, az addig megszerzett tapasztalataik megosztására, illetve a kapcsolatépítésre. Az idővonalon látható, hogy immáron harmadszor adunk otthont ennek a kiváló kezdeményezésnek!

2014.
Budapest

2015.
Budapest

2017.
Halle (Saale), Németország

2018.
Thionville/Yutz, Franciaország

2019.
Budapest

2020.
Kijev, Ukrajna

2014.
Budapest

2015.
Budapest

2017.
Halle (Saale), Németország

2018.
Thionville/Yutz, Franciaország

2019.
Budapest

2020.
Kijev, Ukrajna

A háromnapos rendezvény július 4-én, csütörtökön délelőtt kezdődött 10 országból 41 résztvevővel. Az idei YPIC házigazdája az Óbudai Egyetem volt, melynek modern campusa kiváló helyszínéül szolgált az eseménynek.

Az első napot Bakos Levente a YPIC rendezvénysorozat alapítója és Tóth Tamás a Magyar Hegesztési Egyesület ifjúsági fórumának elnöke, illetve Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora nyitotta meg ünnepélyesen.

Ezt követően egy jó hangulatú és kimondottan a fiataloknak szóló plenáris előadást tartott Ernest Levert (USA) a Lockheed Martin hadiipari cég fejlesztőmérnöke, az American Welding Society korábbi elnöke.

Előadása a NASA-nak történt egyik megrendelésükről szólt, melynek címe „Keeping Cool in Space” volt. Ennek témája az űrállomásokra kivitelezett hűtőrendszerek hegesztése volt.

A hadi és űripari célú hegesztett kötéseknek az iparban általánosan alkalmazott átvételi szinteknél sokkal szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük, hiszen, az előadó szavaival élve, amennyiben a 17500 mérföld per órával száguldó űrállomás egyik varrata hibás, akkor az űrhajósoknak viszonylag rossz napjuk lesz.

Ezt követően forgószínpad jelleggel „rapid ismerkedés” történt a résztvevők között. Ennek köszönhetően az ezután következő ebéd már sokkal közvetlenebb és oldottabb hangulatban zajlott.

Az ebédszünet után az Orbitalum Tools GmbH. tartott prezentációt az orbitális hegesztés jelentőségéről és arról, hogy jellemzően mely iparágak használják technológiájukat.

Legvégül anyagtudomány, műanyaghegesztés, elektronsugaras és lézerhegesztés témában voltak előadások. Ezek során a vákuumban történő lézersugaras hegesztés sajátosságairól, a polimerek kötéstechnológiáinak mechanizmusairól, TIG hegesztett duplex acél kötések tulajdonságairól, illetve a lézersugaras hegesztés folyamatmonitorozásáról is új ismeretekkel gazdagodhattunk. A szekciókat követően poszterprezentációkat mutattak be.

Gyakorlati feladat - feladta a leckét!

A második nap Dr. Kővágó Csaba tudományos előadásával kezdődött a hegesztési füst egerekre gyakorolt hatásáról. A kísérletet az Orvostudományi Egyetemmel és a KEMPER magyarországi kizárólagos képviseletével közösen végezték.

Ezt követően az ellenállás-hegesztésről, ívhegesztésről láthattunk előadásokat. A szekciók során a résztvevők megismerkedhettek az alumínium-réz ellenállás-ponthegesztésének kihívásaival, a nitrogén szerepével a védőgázban duplex acélok hegesztése esetén, illetve a titán ötvözetek porbeles huzallal történő TIG hegesztésének sajátosságával is.

A következő szekció az additív gyártásokról szólt, ahol a hangsúly a korszerű, iparban robbanásszerűen terjedő eljárásokon és azok tulajdonságain volt.

Ezen a napon tartotta meg a CROWN International Kft. a CLOOS hegesztési versenyt és workshopot a résztvevők számára. A 3-4 fős csapatoknak 20 perc állt rendelkezésükre a feladatok megoldására.

Először egy látványos videót tekinthettek meg a CLOOS TANDEM WELD technológiájáról, mellyel kapcsolatban a későbbiekben vissza kellett emlékezniük egy kiugró műszaki adatra a hegesztési kvíz során, méghozzá a Tandem Weld technológiával elért 550 cm/perc hegesztési sebességre.

 

A videót követően egy 24 kérdésből álló hegesztési kvízt kellett kitölteniük a résztvevőknek. Mivel a kérdések több ízben megizzasztották a versenyzőket, ezért ki kellett jelölniük egy személyt a csapatból, aki a hegesztési versenyfeladatot hajtotta végre, hogy ne csússzanak ki a 20 perces limitből.

A versenyfeladatot egy CLOOS QINEO CLE 352 hegesztőáramforrással kellett megoldaniuk a résztvevőknek. 2 db 150×150 mm befoglaló méretű, 5 mm anyagvastagságú acéllemez összehegesztését kellett megoldani egyetlen sarokvarrattal, 2,5 mm átmérőjű bevont elektródával, szabadtéren.

 

Elméleti versenyfeladatok
Nemzetközi csapatmunka
A YPIC versenyzői munka közben

Ez többeknek is feladta a leckét, mert a fiatal elméleti szakemberek közül voltak olyanok, akik még nem hegesztettek ilyen technológiával 30 Celsius fok feletti tűző napsütésben és szélben. Az izgalmakat tetézte a korábban meghegesztett versenydarabok közzététele, illetve egy profi hegesztő által kivitelezett etalon munkadarab bemutatása a versenyfeladat megkezdése előtt.

Versenypontunk az egész napos izgalmakat és a nap lezárását követően a legnépszerűbb ponttá vált. A résztvevők visszatértek hozzánk és kérték, hogy hegesztőfelszerelésbe beöltözve és hegesztés közben fotózhassák, videózhassák egymást.

A versenyzők közül is többen kérték, hogy újra megpróbálhassák a versenyfeladatot lehegeszteni, mely kéréseknek örömmel tettünk eleget, így összekovácsolódva és vicces történeteket felelevenítve, jó hangulatban zártuk az estét.

A harmadik napon, szombaton, fakultatív városnézésre invitálták a szervezők a résztvevőket, amin a külföldi kollégáknak megmutatták a budai várat, a Gellért-hegyet, a budapesti belvárost, a Szent István Bazilikát, a Deák tér pezsgő hangulatát, majd az esemény lezárásaképpen együttesen megebédeltek egy magyar borbárban, ahol felelevenítették az elmúlt napok élményeit, tapasztalatait.

Nehezített körülmények elméleti szakembereknek...
YPIC gyakorlati versenyfeladatok

Tetszett a bejegyzés?

Akkor

  • ossza meg ismerőseivel az asztali gépen balra ←, mobil eszközökön lent ↓ található megosztásgombok segítségével, és
  • iratkozzon fel levelezőlistánkra itt, hogy ne maradjon le a többiről sem.

Köszönjük!

FELIRATKOZÁS

Az iparági és céges hírekről, ajánlatokról...

ELÉRHETŐSÉGEK

2142 Nagytarcsa,
Alsó Ipari krt. 6., G épület

Telefon: +36 28 200 280
Szerviz hotline: +36 20 365 2447

E-mail: info@cloos.hu
Részletes elérhetőségek: Kapcsolat

GINOP banner

Pin It on Pinterest

Share This